Valahol a semmi közepén - 1. rész

Ígéretes hétvége elé nézek. Igyekszem nagyon produktív lenni vagy legalábbis annak tűnni. Ha már ígéretet tettem, legalább egy részét tartsam is be. A bőröndöm már két nappal ezelőtt bepakoltam, indulásra kész vagyok egy ideje. Olyan lassan teltek el az utóbbi napok. Mintha nagy duzzogva, vonakodva forgott volna az óra mutatója. Minden nap próbára tette a türelmem. A tétlen várakozás nagyon nehezemre esett. De végre eljött ez a nap. Szombat reggel. 

Suhanok le a lépcsőkön, kezemben a repülős bőrönd, vállamon egy kis táska. Még ki se érek jóformán a tömbházból, már nyitom is az autót. A kis, piros A1-es Audim szinte érzi az izgatottságom, mire a csomagtartóhoz érek, felnyílik, így csak be kell dobnom a bőröndöt és már indulhatok is. Mindenkitől elköszöntem, bár holnap már jövök is haza.

Öveket becsatolni! Indulás! Majd kiugrik a szívem a helyéről és az összes pillangó a gyomromban repked. Az izgalom és az adrenalin minden testrészemet átjárja. Két és fél óra az út, de mintha pillanatok lennének. Egyik városból ki, a másikba be. Az aszfaltos utat felváltja a köves, majd egy mezei, füves úton megérkezem a célhoz.

Egy kis, A alakú faház, hatalmas ablakok, csodás környezet. Egy autó parkol előtte, a lekövezett feljárón. Hamarabb ideért. Kicsit meglep, de azért titokban számítottam rá. Beállok az autója mellé. Egy újabb adrenalin löket. A várva várt 2 nap eljött végre. 

Kiszállok az autóból, körbe nézek. Sehol senki. Csend van, csak az erdő zaja hallatszik. Madarak repkednek és fennhangon énekelnek körülöttem. Mintha egy mesébe érkeztem volna. Senki nincs 10 km-es körzetben. Se telefon jel, se internet. Csak mi vagyunk. Mi és a körülöttünk lélegző természet. 

Nagyot dobban a szívem. Beharapom az ajkam. Nagyon izgulok. Felnyitom a csomagtartót, kiveszem a bőröndöm és a kis táskám. Felbicegek a 3 lépcsőfokon a kis teraszra. Még megállok egy pillanatra és körülnézek. Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Kell egy kis idő, amíg feldolgozza az agyam a sok új érzést és ingert. 

Néhány perc után leteszem kint a cipőm és belépek az üvegajtón. Valami mesés ez a házikó. Minden natúr, fa és len. Virágok és dekor elemek. Tökéletes harmóniában van a házikó és a körülötte fekvő természet. Az erdőből vannak a növények. Fonott kaspóban lógnak a házikó falain. Puha, fehér szőnyeg borítja a padlót, középhosszú szőrű. Simogat minden lépésnél. Egy kis hintaszék és egy kényelmesnek tűnő kanapé van a nappaliban. A konyha kis takaros, minden szükséges eszköz benne van. Az ebédlő egy asztalból és 4 székből áll, a konyha és a nappali között. Minden harmóniában van, semmi nem lóg ki a képből. Egy lépcső vezet az emeletre. Megkapaszkodom a korlátban és felhúzom a bőröndömet. Egy megvetett, fehér ágyneműs franciaágy fogad. Rajta két hattyú, törölközőből hajtogatva. Egy kis tetőablak világítja be a teret.

Amikor kinéznék az ablakon hirtelen elsötétül minden. Egy pillanatra megfagyok, amíg meg nem érzem az illatát. Eltakarja a szemem. Egy halk hang szivárog fel az emeletre. Zene. Észre sem vettem eddig, hogy zene szól a házikóban. Annyira magával ragadott a látvány, hogy csak a szívverésem dübörgött a fülemben. Az arcát a nyakamba temeti. Egyik keze a szememet takarja, a másikkal átkarol. Arctic Monkeys, most már tisztán hallom. Körülölel a dallam, a teste hozzám simul. Belecsókol a nyakamba. Elengednek befeszült izmaim. Lehunyom a szemem és nekidőlök. Ujjai lassan csúsznak végig a fülemen, a nyakamon, a kulcscsontomon, köröznek picit a vállamon, majd a mellemen át leérnek a köldökömig. Mély levegőt veszek.

- Üdv nálunk! – súgja a fülembe. Libabőrös leszek. Lassan kinyitom a szemem, kezeimet az ő kezeire teszem. 

- Nálunk… a következő 36 órára. – egy kis keserűség is keveredik az izgalomtól remegő hangomba.

- Most csak a jelennel foglalkozz. – lassan lehámozza rólam ölelő karjait, szembe fordít és homlokon csókol. Ismét lecsukom a szemem. Ez tényleg a valóság? Nem csak valami szép álom, amiből egyszer csak felébredek és tovatűnik, mintha nem is lett volna?

*

A karfába kapaszkodva lesétálok a lépcsőn. A konyhában van, poharakat kocogtat. Még csak délelőtt 11 van, máris elkezdünk inni? Estig mi lesz velünk? Belépek a konyhába. Limonádét tölt két üvegpohárba, mellette egy tálcán gyümölcsök. Szőlő, eper, málna és áfonya, barack és banán. Biztosra megy, úgy tűnik. Nem mintha meggondolnám magam, ha már itt vagyok.

Felnéz rám. Látja, hogy min jár az eszem. Mosolyog, a kezembe adja a poharat. 

- Hoztál fürdőruhát? – értetlenül nézek rá, mert nem tudom összekapcsolni azt, amit látok és a kérdést, ami valahonnan nagyon messziről érkezik, mire elér a fülemhez.

- Azt hiszem hoztam… - picit megrázom a fejem és iszok egy kortyot, hogy magamhoz térjek.

- Akkor vedd fel, én idelent megvárlak. – homlokon csókol és leül a kanapéra. 

Leteszem a poharat a konyhapultra és elindulok a lépcsőn felfelé. Semmi emlékem nincs arról, hogy hoztam magammal fürdőruhát vagy sem… teljesen kiesett ez az információ. Pedig szólt előre, hogy mindenképp pakoljak be. Felérek a bőröndömhöz. Felteszem az ágyra és kinyitom, kis keresgélés után megtalálom az egyik zsebben. Kettő van. Kettőt is odapakoltam, biztos, ami biztos. Ilyenkor nagyon szeretem az előrelátó részem. Leesett egy kő a szívemről. Már csak az a kérdés, hogy melyiket vegyem fel? A kék félvállas felső rész és a fekete, kissé kihívó alsórész mellett döntök. Magamhoz veszek egy törölközőt, felkapom a papucsom és már indulok is lefelé a lépcsőn. 

A kanapén ülve végignézi, ahogy leslattyogok. Az utolsó lépcsőfokhoz érve odalép hozzám.  

- Elképesztően jól áll rajtad. – súgja, csókot lehel az arcomra és a kezemnél fogva átvezet a konyhán.

Egy fa ajtóhoz érünk. Kinyitja és kilép rajta, én követem. Egy fa keretes jakuzzi bugyog a hátsó kertben. Körülötte mindenféle fotós felszerelés. Egy pillanatra megtorpanok, az idegesség villámként hasít belém. Megfeszülnek az izmaim. Érzi a fesztültségem.

- Ez most csak azért van itt, hogy szokj hozzá. Akkor lesznek igazán jó fotóid, ha nem foglalkozol azzal, hogy mi vesz körül. Amikor már otthonosan és komfortosan érzed magad, akkor is, ha az összes lámpa fénye rád vetül. Amiben csodásan néznél ki, csak megjegyzem. – kacsint és a kezemet fogva a jakuzzi lépcsőjéhez vezet.

- Te nem jössz be? – kérdezem, érzem, hogy remeg a hangom. Ennyire nem lehetek kétségbeesve egy kamera állványtól és néhány reflektortól.

- De igen, mindjárt utánad megyek. – lágyan néz és mosolyog.

Besegít a jakuzziba. Nagyon jó a víz. Pont annyira meleg, hogy ne legyen zavaró és puha a víz. Néhány fürdőbombát tettek bele, érzem a levendula illatát. Nézi, ahogy lassan beleereszkedem a kellemes vízbe, majd ledobja ruháit és bemászik mellém. Egymással szemben ülünk, összeér a lábunk. Az ölébe emeli a jobb talpam és elkezdi kilazítani a befeszült izmaim. A fejem a párkányra hajtom, lehunyom a szemem és átadom magam a minket körülvevő világnak. Kezdek megnyugodni. Már nem vagyok feszült és az izgalom is alábbhagyott. A nap sugarai besütnek a levelek között. A madarak a körülöttünk lévő ágakon repkednek és legszebb dalaikat éneklik. Minden gondot levesz rólam ez a hely. Már nem aggódom semmi miatt, csak élvezem a jelent. 

Fejem fölé emelem a karjaim és picit kiemelkedem a vízből. Egy kattanás hangja üti meg a fülem. Kinyitom a szemem és ránézek. 

- Nem hagyhattam ki ezt a látványt. – megadóan mosolyog, szemében izgalom és kíváncsiság érdekes keveréke. Elmosolyodom és visszaülök a vízbe.

- Végül is ezért jöttünk ide.

Csak most veszem észre, hogy a feje mellett, egy kis párkányon ott vannak a poharaink, tele limonádéval. Ha játszunk, akkor játszunk! Ellököm magam és az ölébe érkezem. Egyik kezemmel átkarolom a vállát. Közel húzom magamhoz, annyira, hogy majdnem összeérnek ajkaink. Majd elveszem a poharam a másik kezemmel és lemászom róla.

- Túl jó ez a limonádé, nem hagyhattam ki. – mindketten nevetünk. Iszom egy kortyot és visszateszem a poharat.

- Látom már egyre kevésbé zavarnak az eszközök.

- Lassan hozzászokom. Én ragaszkodtam hozzá, szóval nincs más választásom.

- Nem olyan nehéz, hamar túlteszed magad a jelenlétükön és akkor előjön az igazi éned. – kacsint és ő is iszik a limonádéból. Nem is sejtenéd, hogy milyen kevés kell az igazi énemnek, hogy felszínre törjön.

A poharak mellett ott van a gyümölcsös tál is. Elveszek néhány szem szőlőt, visszaülök az ölébe. Az ujjaim közé veszek egy szőlőszemet, az ajkain körzöm vele, majd bekapom. Nevet. Ugyanezt eljátszom az én ajkaim körül is és a szájába teszem a következő szemet. A hüvelyk ujjam végig simítja az alsó ajkát. A következő szemet már a fogaim közé szorítom és úgy adom a szájába, de csak a felét. Amikor összeérnének az ajkaink, ráharapok a szemre és a másik fele a szájába esik. Lassan kezd domborodni. A szemébe nézek. Parázslik. Leszállok róla. Értetlenül néz mindaddig, amíg ki nem emelem a fekete bikinialsóm a vízből. Értette, és már rajta sincs nadrág. Visszaülök az ölébe, de nem ereszkedem rá. Hátra dönti a fejét, én fölé emelkedem. Csöpög a víz a hajamból. Elvesztődöm a tekintetében. Kezeim közé fogom arcát. Homlokon majd arcon csókolom. Elindulok lefelé a nyakán, a füle mögött a vállán, amíg a víz felszínéhez nem érek. Majd ugyanez a sorrend a másik felén is. Mindkét kezével a combomat markolja. 

Lassan ismét elkezdek leereszkedni. De nem ülök bele. Csak addig megyek, amíg hozzám ér. Iszom minden reakcióját. Feltüzel a látvány. Feltüzel a hangja. Érzem, hogy akar. De még nem eléggé. Jobb kezemmel lassan haladok lefelé mellkasán. Körmömmel finoman utat rajzolva szegycsontján, hasán, köldöke körül. Egy pillanatra hozzáérek. Felsóhajt. Tovább haladok csípőjén. Leérek a combjára, majd a másik felén elindulok felfelé, amíg ismét a nyakán fekszik tenyerem. Kinyitja a szemét. Már nem csak parázslik, izzik, lángol. Egyre jobban akar és én ezt egyre jobban élvezem. Kattan a kamera. Hirtelen nem tudja hova tenni ezt a hangot.

- Nem hagyhattam ki ezt a látványt. – széles vigyor ül az arcomra. 

A vágytól és a pimaszságomtól feltüzelve megragad a derekamnál és felültet a széles párkányra. Meg kell kapaszkodnom, hogy nehogy hátra essek. Széttárja mindkét lábam és gyors csókokkal halad befelé a térdemtől. Felnyögök. Minden szívdobbanásomba beleremeg az egész testem.

Nyelvével játszik. Kényeztet.

Egyre jobban szorítom a párkányt.

Kis idő múlva felegyenesedik. Egy pillanatra megáll. Felemelem a fejem és a szemébe nézek. Kattan a kamera. És egy határozott mozdulattal bennem is van.

Felgyorsul a légzésem. Teljes erőmből kapaszkodom a párkányba. Magához szorít, ölel, nem engedi, hogy leessek.

Eltűnik a külvilág. Nincs se kamera, se fények, se erdő, se kisház. 

Minden mozdulata egyre messzebb repít.

Ketten utazunk a vágy és a gyönyör folyóján. 

Amíg meg nem érkezünk a vízeséshez.

Mély levegő.

Kattan a kamera.

Zuhanunk.

Elnyelnek a habok.

Lassan kinyitom a szemem. Visszatért a jelen. Körülölel az erdő. Előttem a kis ház.

Finoman leemel a párkányról. Visszaültet a vízbe. Kell még néhány perc, amíg magamhoz térek. 

Kimászik a jakuzziból és a kamerához lép. Mosolyog és csillog a tekintete.