Sokszínű kisváros

Az ősz még csodálatosabb a levegőből nézve. A tarka erdők és mezők tökéletes harmóniában vannak a színes háztetőkkel. Szerencsém van, hogy pont az ablak mellett kaptam helyet a repülőn. Ha már az egész hétvégés konferencián lefárasztanak, legalább ennyi jó legyen benne. Tényleg káprázatos, hogy mire képes a természet. 

Megérkeztünk a szállodához, ami kívülről nem nyújt különösebb élvezetet a szemnek, de mindenképpen talál a környezetéhez: kis színes házak, egymás mellé építve, maximum egy emelet. A recepción névsor van az érkező vendégekről, de mivel a lány nem igazán ért idegen nyelven, segítek neki és megkeresem magam. 107-es szoba, lift nincs, mászhatom a lépcsőt a nagy bőröndömmel. Remélem legalább a szobában nem kell csalódnom. Miután ideadta a kulcsot a csajszi, megkapaszkodtam a bőröndöm fogantyújában és elindultam a lépcsők felé. Hát, ez nem lesz egyszerű… De essünk neki. Egyesével húzom fel a lépcsőkön a 20 kilós bőröndöt, de nem haladok túl gyorsan. Az 5. lépcsőfoknál hirtelen könnyebb lesz a cipekedés. Jaj, remélem, nem nyílt ki és szórtam szét mindent az előtérben. Hátrafordulok és egy magas, szőke férfi áll a bőröndöm mellett. Engem méreget a mélykék szemeivel.

- Öhm… Elnézést, igyekszem, ahogy csak tudok. - mondom és elkezdem tovább ráncigálni a béklyomat. 

- Hadd segítsek. Gyorsabb lesz, ha ketten cipeljük.

- Azt megköszönném. - néztem rá olyan nagy őzike szemekkel, amilyen nagyokkal csak tudtam.

Elmosolyodott és oly könnyen felkapta a bőröndöt, mintha üres lenne.

- Ez lennék én, 107-es. Köszönöm a segítséget.

- Örömmel tettem. Remélem még találkozunk. - mondta és becsukta maga mögött az ajtót. 

A szoba, pont úgy, mint az épület, nem túl kihívó, de van minden, amire szüksége lehet bárkinek. Hatalmas franciaágy, fehér ágyneművel, két fotel, egy kis kávézóasztal, a fal mellett egy nagy szekrény, mellette fogas. A szőnyeg puha, mintha csak most terítették volna le, tiszta és jó illatú, a kis fürdőszobában hatalmas tükör, kagyló, alatta két fiók mindenféle pipere cikkekkel, hajszárítóval és tartalék wc papírral meg törülközővel. Világos a szoba és a fürdőszoba is. A kilátás viszont ámulatba ejtő, a folyóra nyílik az ablak, melynek a partját színes házak és sárga levelű fák tarkítják. El tudnám nézni egész nap, az ott sétáló és bicikliző embereket. Az ágy mellett van 2 éjjeli szekrény, az egyiket kinézem magamnak, leülök az ágyra és lepakolom rá a töltőim, a szemüveg tokom és a fejhallgatóm. Van egy kis fiókja is a szekrénykének, pont elég lesz a felsorolt dolgoknak. Kihúzom a fiókot, de meglepetésemre nem üres. Nem tudom, hogy nevessek vagy elismeréssel adózzak annak, aki ezt kitalálta. A fiókban, szépen elrendezve papírzsebkendő, nedves törlő, néhány csomag óvszer és sikosító is van. Tényleg mindenre felkészültek. De itt az ideje, hogy én is elkezdjek készülődni a mai nap programjaira, így, szórakozottan becsukom a fiókot és kinyitom a földön a bőröndöm. Minden napra más outfitet hoztam, plusz még néhány ruhát, ha közbe szólna az időjárás. Az első egy rózsaszínű, hosszú ujjú, térdig érő ruha lesz, fekete harisnyával és fekete bakanccsal. Hozzá fekete kiegészítőkkel és egy sötét barna kardigánnal. Tusolás után elkezdek öldözködni, kis smink, parfüm és készen is állok egy hooosszúúú napra. Magamhoz veszem a laptopom és a fülhallgatóm, telefon, kulcs és már indulok is ki az ajtón. 

Végre lejárt az első tömb előadás és kaptunk egy kávészünetet. Telefonnal a kezemben kisétálok a teremből és beállok a sok kilométeres sorba, ami a kávégéphez vezet. Egyesével lépegetünk előre, ezt a tempót még így is, a telefon képernyőjét bámulva, lehet tartani. Néhány lépés után, valami az utamba állt és nekimentem. Az a valami viszont nem is valami, hanem valaki, pontosabban a hercegem, aki játszi-könnyedséggel felhozta a 20 kilós bőröndömet a szobámba.

- Szia! Ne haragudj, nem figyeltem. - szabadkoztam kissé elpirult arccal.

- Semmi gond, meg sem éreztem. - amit el is tudok hinni, széles és izmos vállai és háta biztosan elbír ennél többet is, mint engem, aki egy telefonnal a kezében, -2-es sebességgel nekiütközött. - Meghívhatlak egy kávéra?

- Azt megköszönném, bár az nem most lesz, ahogy elnézem a sor. Egyébként Lilith vagyok és köszönöm még egyszer a segítséged.

Ő is bemutatkozott és ismét elmondta, hogy nem tesz semmit. Ettől a mosolytól és kedvességtől valami elkezdett bizseregni bennem. De egy ilyen pasinak biztos, hogy van már valakije, aki hazavárja, szóval gyorsan elhessegettem a cikázó gondolataim és visszatértem a valóságba.

Álldogáltunk még néhány percig a sorban, a várakozás jó indokot adott a beszélgetésre. Megtudtam ugyanis, hogy honnan érkezett, mivel foglalkozik, kiderült, hogy ő is benne van a konferencia szervezői csapatában és, számomra a legmeglepőbb dolgot: nincs senkije, éli a szinglik áldott életét. Ennek felettébb örültem, de fogalmam sincs, hogy miért. Valahogy megnyugvással töltött el a tudat. Fura. 

Végre a kávégéphez értünk és 1 perc maradt a szünetből. Csodás. 

- Milyet szeretnél?

- Cappuccino-t, vaníliás sziruppal. Köszi.

- Nagyon specifikus kérés. - kissé elkerekedett szemmel néz rám.

- Ami bevált, azt nem cseréljük le. - tártam szét a karom válasz közben.

- De azért nyitott vagy az új dolgokra is, ugye? - valami pimaszságot vélek felfedezni a kérdésben. Jobb, ha óvatos leszek.

- Az attól függ, hogy miről van szó.

A hangosbemondón megszólalt a koordinátor, kezdődik a következő előadás tömb.

- Köszönöm a kávét és a beszélgetést, de muszáj visszamennem. 

- Nem tesz semmit. Találkozunk ebédnél?

- P… persze, miért ne. - mosolyogtam rá és már indultam is a terem felé.

A második agytágító is lejárt. Rendesen elfáradtam. Az egyetem óta nem kellett egyszerre ilyen sokat figyeljek és jegyzeteljek. Ebédszünet. Felállok a székemről és elkezdem összepakolni a dolgaimat. Van egy kis izgatottság bennem. Nem szoktam így reagálni az emberekre, de kíváncsi vagyok mi sül ki ebből. 

Már az ajtóban várt. Ismét köszön és elveszi a laptop táskám, mondván, én ne cipekedjek annyit. Esélyt sem ad a válaszra, már indul is. Elindulunk az étterem felé, ahová rajtunk kívül még több száz másik ember is hömpölyög. Nagyon hamar megtelnek az asztalok, mégis, valami csoda folytán nekünk megmarad egy két személyes asztal. Kihúzza a széket és segít elhelyezkednem. Igazi úriember. Most. Még. 

Int a pincérnek, aki egy szempillantás alatt az asztalunk mellett terem és már rendel is, két főre. Oké, szóval azt eszem, amit ő mond. Hát jó, legyen így. 

- Még bízom benned, remélem ez az ebéd végére sem fog megváltozni. - nevetek és rásandítok.

- Nem aggódom emiatt. - kacsint rám. Hát jó, ha ezt játsszuk, legyen.

- Meglepődtem volna, ha aggódnál bármi miatt is. - felemelem a boros poharat és iszok egy kortyot. Mennyei, igazán jó választás volt. Még a borokhoz is ért. - Biztos vagy benne, hogy szingli vagy? Valahogy nehezemre esik elhinni. Főleg, hogy még a borválasztás is a kisujjadban van. 

- Hosszú sztori, de biztos. . keserűség vegyül a hangjába egy másodperc erejéig, de utána ismét visszatér a megszokott hangnemhez.

Megérkezett a pincér az előétellel. Sajttál, gyümölcsökkel, zöldségekkel, szószokkal és bruschettával. Már csak attól éhes leszek, hogy ránézek. Szedek a kis tányéromra a sajtokból és gyümölcsökből.

- Hmmm… ez valami isteni. - csukott szemmel dőlök hátra a székben és átadom magam a kulináris élvezetnek. Ismét kinyitom a szemem. Ő a pohár borral a kezében, szintén a háttámlának dőlve, figyel engem. Követi minden mozdulatom. Egy pillanatra zavarba jövök és elpirulok. Vajon mit lát?

- Folytasd csak, én élvezem a kilátást. - kortyol egyet a poharából és továbbra sem veszi le rólam a szemét.

Szerencsémre a pincér megmentett, jött és elvitte a tálakat meg a tányérokat. Egyet fordult és már hozta is a főfogást. Végig, amíg az étteremben voltunk figyelt, kérdezett és hallgatott. Nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene éreznem emiatt. De fura mód, egyáltalán nem feszélyezett a viselkedése. Pedig általában nem szeretem, ha bámulnak az emberek. 

- Még egy tömb és szabad vagyok. Végre! Nagyon hosszú így a nap. - mondtam, amikor elhagytuk az asztalunkat és elköszöntünk a pincértől, aki már terített is a következő vendégeknek.

- Van-e már valami terved estére? Városnézés, buli vagy valami más esetleg?

- Még nem igazán volt időm ezen gondolkodni, de biztosan kimegyek a folyó partjára és sétálok egyet.

- Akkor majd leszek én az idegenvezetőd. Ha nem bánod. - olyan bájosan mosolygott és nézett rám, hogy nem tudtam nemet mondani.

- Köszönöm, az jó lesz. Legalább nem tévedek el.

Visszakísért a terem bejáratáig, megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk, majd elköszönt. Én meg bementem a terembe, egy újabb 3 órás leckére.

Miután lejárt az első nap, felsiettem a szobámba lepakolni mindent és gyorsan átöltözni. Kissé elhúzodott ez az utolsó tömb a kérdések miatt, így kevesebb időm maradt elkészülni. A legnehezebb azt eldönteni, hogy mit is vegyek fel. Végül egy fekete blúzt, barna, elől cipzáras szoknyát, térdig érő csizmát és a barna kardigánom választottam. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, és indultam is a megbeszélt találka pontra. Persze, ő már ott volt. Szintén átöltözve. Bézs ing, sötétbarna szatén nadrág, hosszú, de nem túl vastag szövetkabát és sál, bár még nincs annyira hideg, de remekül kiegészítette az öltözetét. Odaléptem hozzá és ráköszöntem.

- Szia! Ne haragudj, hogy késtem, kicsit elhúzódott az utolsó tömb. 

- Nem probléma, ne aggódj emiatt, én is csak most értem ide. - mosolygott rám. - Akkor, indulhatunk? - karját nyújtva felém fordult.

- Indulhatunk. - mondtam és belekaroltam.

Elindultunk a folyó partján, elmesélte a város történetét, megnéztük a leghíresebb utcát, amelynek mindkét oldalán színesre festett házak és sárga levelű fák állnak, képeslapba illő tereken és parkokon sétáltunk át, míg az aranysárga nap lassan le nem bukott a láthatáron. Ekkor visszakísért a szállodához.

- Köszönöm az idegenvezetést, csodás ez a kisváros. - fülig ér a szám, mintha nem is ezen a földön lennénk. Hihetetlen, hogy néhány országgal arrébb mennyire másképp gondolkodnak az emberek. - Ha gondolod, van egy üveg bor fent a szobában, folytathatnánk a beszélgetést. - Még mielőtt gondolkozhattam volna, a mámortól elkábultan kicsúszott a számon az ajánlat.

- Egy ilyen ajánlatnak nem mondhatok nemet.

Elindultunk a lépcső felé. Már nagyon fájt a lábam, az egész napos talpon állástól és a séta csak tetézte, így fogtam magam és le akartam venni a csizmám.

- Mit csinálsz? Csak nem mezítláb akarsz felmenni a lépcsőn? - kérdezte hitetlenkedve.

- De igen, semmi bajom nem lesz, még jól is esik a fáradt talpamnak a hideg padló.

- Ezt nem engedhetem, még a végén felfázol.

- Ugye tudod, hogy a felfázást igazából baktériumok okozzák, nem a hideg padló?

Meg se várta, hogy befejezzem a mondatot, felkapott az ölébe és elindult felfelé a lépcsőn. Úgy kapaszkodtam a nyakába, mint egy kis majom, hogy le ne essek. Bár jól tudtam, hogy úgysem ejtene le.

- Megkérdezhetem, hogy hány kilót emelsz edzés közben? - kérdeztem bátortalanul, de kacéran.

- Nem vagy nehéz, ha erre célzol. - egy kis mosoly suhant át a szája szélén.

- Reméltem is. - nevettem el magam - Csak kíváncsi vagyok.

- Ha ennyire érdekel… - karból megemelt néhányszor, kissé belepirultam - kb a te súlyod dupláját.

- Oké… - most már teljesen elpirultam.

Szerencsémre megérkeztünk a szobám ajtajához.

- Itt is vagyunk, köszönöm a lovagias szállítást, de igazán nem kellett volna. - elengedtem izmos vállát és talpra álltam. Aucs…

- Szívesen, így most már biztos vagyok benne.

- Miben? - közben a kártyával az ajtót nyitom, így végig háttal állok neki, nem látom az arcát.

- Majd megtudod, ha lesz rá alkalom. - nem tudom eldönteni, hogy ez most ijesztő vagy figyelemfelkeltő hatással van rám. Minden esetre, az ajtó nyitva, bemehetünk.

- Ez lennék én. - Tártam ki a karom, hogy beléphessen. - Foglalj helyet nyugodtan, már hozom is a poharakat meg a bort.

Kinyitottam a mini hűtőt, kivettem belőle egy üveg rozét, a fölötte lévő szekrényből meg előszedtem két poharat. Ő ezalatt levette a cipőjét és kényelembe helyezte magát az egyik fotelben.

- Kérlek kinyitod az üveget, amíg kicsit átöblítem a poharakat?

- Persze, add csak ide. - A kezébe nyomtam a hideg borosüveget és a csavaros bornyitót. Még el sem értem a kagylóig, már hallottam is a kellemes, megszokott pukkanást. Nagyon produktív, mire más kitalál valamit, ő már meg is csinálta.

- Parancsolj - adom a kezébe egyszer az egyik, majd a másik poharat. Mindkettőbe ugyanannyi bort önt, kezd egyre jobban lenyűgözni.

- Ránk, - tartja felém a poharát - a megismerkedésünkre.

- Ránk. - koccintunk. Leülök mellé a fotelbe és hátra döntöm a fejem. - De jól esik végre leülni. Már csak ezt a csizmát kellene lenyúzzam magamról. - Leteszem a poharat az asztalra és elkezdem kibontani a fűzőt, kevés sikerrel. Egy darabig nézi, ahogy kínlódom, majd ő is leteszi a poharát, feláll a fotelből és elém térdel.

- Megengeded? - Nyújtja felém a kezét. Zavaromban hirtelen nem tudtam mit mondjak, így csak bólintottam egyet. Féltérdre ereszkedve feltette az egyik lábam a combjára és néhány mozdulattal ki is bontotta a fűzőm. Igazán lenyűgöző a hozzáértése. Nem ma csinálja ezt először, ebben biztos vagyok. Úgyhogy iszom egy korty bort és tovább figyelem szótlanul a műveletet. Meglazítja a combomon a fűzőt és lassan elkezdi lehúzni a szárát. Majd ugyanúgy a másik lábamról is lehámozza rám simuló csizmám. Néha hozzáér a bőrömhöz, amitől elkezd bizseregni a belsőm és néhány lepke fel is reppen. Inkább iszom még egy kortyot, nehogy észrevegye, mennyire zavarba hozott. - Nagyon fáj a talpad? - hangja gyengéd, de ott bujkál benne valami… valami más is… 

- Eléggé sajog. - Vallom be őszintén, a bor kezd hatni, így már nem megy annyira a nagylány szerep. 

Ekkor leül a földre, nekidől az ágynak és nekem is int, hogy üljek le vele szembe. Szó nélkül teszem, amit kér. Kezébe veszi jobb lábam és elkezdi masszírozni a talpam. Szempillantás alatt elmúlik a fájdalom és egy másik érzés kezd hatalmába keríteni. Egy érzés, ami már egy ideje ott lappangott bennem, de folyton elhessegettem. Ahogy masszírozza a talpam, a lábfejem, a bokám, a vádlim, egyre erősebb lesz az érzés. Átjárja az egész testem.

A fotel ülőkéjére hajtom a fejem és átengedem magam az érzelmek kavalkádjának. Izgalom, felfűtöttség, vágy, érzékiség, kéj, sóvárgás. Áttér a jobb lábamról a balra, közben végig figyel, érzékeny receptoraival minden rezdülésem felfogja és annak függvényében dönti el a következő mozdulatát.

Bal lábamon is ugyanolyan lassan, de magabiztosan dolgozik. Masszírozza talpam, lábfejem, bokám, vádlim. Majd elkezd felfelé haladni, eléri a térdem, a combom külsejét, a csípőm, mire felemelem a fejem, már a derekam öleli fél kézzel és egy centire van az orra az enyémtől. Belepirulok a közelségébe, kiszárad a szám, teljesen benedvesedem. Mondanék valamit, de nem jön ki hang a torkomon. Tekintete mély, érzéki, vággyal telt. Nem erőltetem a beszédet, lecsukom a szemem és megcsókolom. Ez volt a jel, az engedély, amire várt.

A derekamnál fogva felemel és az ágyra fektet, mindezt úgy, hogy közben végig összeértek ajkaink. Csak ekkor enged el, elfordítja a fejem, csókolja az állam, a nyakam. Keze felcsúszik a szoknyám alatt és könnyedén legörgeti a harisnyám. Majd ugyanilyen könnyedséggel kibújtat a blúzomból is.

Felülök, szembe térdelek vele, megcsókolom és elkezdem kigombolni ingjét. Minden gomb helyén csókot hagyok. Majd lehúzom a válláról és a karjairól is a vásznat. Elém tárul tökéletesen kidolgozott felsőteste. Tenyeremmel végig pásztázom. Magához húz, megcsókol. Az ujját beleakasztja a szoknyám cipzárjába, egyetlen mozdulat, de még nem esik le rólam teljesen.

- Fordulj meg! - Súgja a fülembe. Teszem amit mond. Megfordulok, lekönyökölök az ágyra és lassan becsúsztatom lábaim a térdei közé, csípőm lassan közelít az ágyhoz. Jobb tenyerét végighúzza gerincemen, belemarkol fenekembe és teljesen lehámozza rólam a szoknyát. A művelet után megáll egy pillanatra és végignéz rajtam. Vörös csipke fehérneműt viselek, ami virít fehér bőrömön. Meg akarok fordulni, de visszanyom az ágyra. Nem látom, hogy hol van, de érzékelem test hőjét.

Erős kezei végigsimítják combomat, belemarkolnak fenekembe, leírnak néhány kört, majd megragadják csípőm és térdre állítanak. A könyökömre támaszkodom. Ő megragadja alsóneműm és lassan lehúzza rólam. Az anyag a földön landol, ő meg csókokkal indul visszafelé ugyanazon az úton, ahol lehúzta rólam. Beleharap a fenekembe, bal keze elindul a csípőm belseje felé, jobb keze a gerincemen halad felfelé. Egy mozdulattal kikapcsolja melltartóm, ami a karomra hull, majd bal kezével felemel, így minden ruhadarabomtól megszabadult. Mellkasához szorítja a hátam, csókolja, harapja a nyakam, kezei végigjárják testem. Simogat, belém markol, játszik. Ujjai taníthatatlan profizmussal mozognak, néha bennem, néha rajtam. Légzésem egyre szaporább, csípőmön érzem merevedő férfiasságát.

Amikor már eléggé felhúzott, előre dönt, a könyökömre támaszkodom. Hangos koppanással pillanatok alatt a földre esik nadrágja és mire észbe kapnék, már belém is hatol. Lassan mozog, kimért, nem kapkodja el. Csípőmtől tart, ritmusra mozgat, mozog bennem. Elmegy az erőm, alig bírom tartani magam, remegnek a karjaim.

Lenyom az ágyra, hason fekszem, bal lábam felhúzom magam mellé, fölém hajol és folytatja. Nem gyorsul, de erősebben mozog. Alig kapok levegőt, egyszerre szűkül össze és tágul ki a tér körülöttünk. Olyan hevesen ver a szívem, mint egy versenylóé.

De még nem enged el, megfordít, felemeli a csípőm és folytatja, most már gyorsabban, mint eddig. Ő is kapkodja a levegőt, karjain domborodó ereiben száguld a vér.

Eltűnik a világ körülöttünk, megszűnik létezni a tér és az idő.

Vulkánként tör ki belőlünk az  édes megkönnyebbülés. Az orgazmus lassú folyóján hullámzunk.

És ráérősen visszatérünk a hotel szoba négy fala közé.

Mellettem fekszik az ágyon, magához ölel, még mindig gyorsan veszi a levegőt. A mellkasára fekszem és magunkra húzom a takarót.