Késtél

Egy átlagos hétköznap van. Dolgozni megyek, néhány dolgot meg kell beszéljünk a következő héttel kapcsolatban. Sietek, mert kevés időm maradt a buszmegállóból az irodába érni. 2 percem van, de túl nagy a távolság… késni fogok. Egyre gyorsabban szedem a lábam. 

Késtem… 2 perccel később értem oda. Ő már ott volt. Engem várt, a szokásos kék öltönyében. Levegő után kapkodva beléptem az irodahelyiségbe.

- Jó reggelt! Késtél. - Mosolyogva üdvözöl és közli, hogy késtem. Hurrá, mintha nem tudnám magamtól is… Egyébként pontos vagyok, de most ez nem jött össze. - Erre kérlek. - intett a kezével.

Bekísért a tárgyalóba. Melegebb volt, mint a többi terembe, jó ötlet volt oda menni. A fekete harisnya, amit a reggel kiválasztottam, úgy tűnik nem elég vastag. Mindkét lábam megfázott.

- Foglalj helyet.

Leültünk, ő a főnök székébe, én az asztal másik felére, közel a fűtőtesthez. Észrevette. Persze. Mindent észrevesz.

- Nem harapok, ülhetsz közelebb. - mondta egykedvűen és piszkálódva.

- Itt melegebb van, köszi. - ösztönösen válaszoltam. 

El vagyok fáradva. Nagyon siettem, hogy ideérjek. Hallotta a hangomon, hogy elfáradtam.

- Siettél? Kérsz egy pohár vizet? - mintha egy kis együttérzést vélnék felfedezni a hangjában. Nagyon nem vall rá.

- Igen. Köszönöm! - Legalább nem fogok szomjan halni.

Kiment a teremből, én még közelebb húzódtam a fűtőtesthez. De jó meleg. Visszajött egy nagy pohár vízzel a kezében. Felém lépett, átadta. Nagy kortyokban iszom. A félig üres poharat leteszem a nagy tárgyalóasztalra.

Elkezdtük megbeszélni a feladatokat, teendőket. Az asztal alatt keresztbe tettem a lábam. Megszokás. Vagy talán mert így nem reszketek annyira. A forgós székben ült, gurult jobbra-balra, forgatta és hintáztatta magát.

Mintha valami nem lenne rendben. Elég szétszórtnak tűnik. Történhetett valami? Fáradtak a szemei, a szája ki van száradva, nagyon cserepes. Csak most veszem észre, hogy mennyire telt ajkai vannak. Rám bámul a fáradt kék szemeivel. Egy pillanatra kiragad a valóság folyásából. Megszűnt létezni a tér és az idő. Gyorsan megrázom a fejem, hogy magamhoz térjek. Kérdezett valamit, de nem hallottam a kérdést. Csak bámulok ki a fejemből. Gyerünk, szedd össze magad! Ez itt a munka ideje, nem az ábrándozásé!

- Minden rendben? - Kérdezte ismét.

- Igen, csak egy kicsit elbambultam. - Persze, magyarázkodj, mint mindig. Miért nem elég csak annyit mondani, hogy igen?

Papírok, füzetek, írószerek, már egy gombostűnek sincs hely ezen az asztalon. Az egyik kimutatásért nyúlt, amikor meglökte a félig tele poharam és rám borult a víz. Fantasztikus. Nem tudtam, hogy mi hiányzik még a mai napomból. Szerencsére már bemelegedtem annyira, hogy ne fázzak a vizes ruhámban.

- Ne haragudj! Nem volt szándékos! Hozok törölközőt! - Mentegetőzött. Hát ez jó... kezdjünk valamit a helyzettel és lehetőleg ne forgassam a szemem.

- Semmi gond, van nálam egy másik ruha, átöltözöm. - Egy perc alatt kiment a teremből és vissza is ért a törölközővel, átadta és ismét kilépett a teremből. Háttal állt a résnyire nyitva hagyott ajtó előtt. Essünk túl rajta. Most már fogathatom a szemem, mert úgysem látja. A levetett vizes ruhám felterítem egy székre. Van még bőven szék a teremben, lesz hová ülni. Harisnyában és egy fehér, felül csipkés, selyem ujjatlanban állok a hatalmas ablak előtt. Még szerencse, hogy nem néz sehová az ablak. A sehová egy kis kertet jelent a tömbházak mögött. Mivel még világos van, nem fognak belátni. Amúgy is üres a kert. 

Mi volt ez a hang? A szívem elkezdett hevesebben verni. Visszafolytott levegővel figyeltek. Minden érzékem kiéleződött. Becsukódott az ajtó? Magamra hagyo... Nem. Itt van bent. Érzem a jelenlétét. Érzem a teste közelségét. A meleget, ami árad belőle. Egyre közelebb jön. A vállam fölött hátra akarok nézni, de már itt van mögöttem. Egy hajszán választja el a testét az enyémtől. Száguld a vérem, próbálom megnyugtatni magam, de egyre gyorsabban lélegzem.

Átölel. A derekam köré fonja karjait. A hasamhoz szorítja a tenyerét és közelebb húz magához. Érzem őt. A medencémhez nyomja domborodó férfiasságát. Akar. Kíván. A vágy elöntötte a testét. Nem enged a szorításból. Jobb tenyere a hasamon. Erősen tart. Mozdulni sem tudok. Lassan elhagy az erő. Bal kezével pásztázza a testem. Minden porcikámat részletesen tanulmányozzák fehér kezének ujjai. Akarom én ezt?Mi történik? De nincs idő ezen gondolkodni. A vágy az én testem is rabságba taszította. Ő irányít. Én meg szót fogadok.

Egy szót sem szól. Minden mozdulata ki van számolva. Az asztal felé fordít. Egy mozdulattal mindent lesöpört róla. A sok papír meg írószer elterült körülöttünk a földön.

- Tedd a tenyered az asztallapra! - utasít vággyal telt hangon.

- Oké! - Minden parancsát teljesítem. Érdes ajkai a nyakam vonalát követik. Áthelyezte a testsúlyát. Mire készül…? Jobb lábát a két lábam közé helyezte. A szürke hajópadlón könnyedén szétcsúsztatta őket. Kezeim az asztalon, lábaim terpeszben. Egyszerű mozdulatokkal legörgeti fekete harisnyám. Kibújtat a trikóból. Ott állok a fehér, csipkés fehérneműmben és nem tudom mi lesz a következő lépés. Ijesztő és izgató egyszerre.

- Ne mozdulj! - Eszembe sem jutna megmozdulni. Kikapcsolta az övét. Hallom, ahogy csilingel a csat. Majd nagyot koppan a földön. Nincs rajta nadrág. A zakóját már rég levetette.

- Add a kezed!

Egyszer a balt, majd a jobb karomat nyújtom hátra. A mellkasomat lenyomta az asztalra. Hideg. Csupa libabőr lettem. A selyem nyakkendőjével összekötötte csuklóimat. Telt ajkai követték a testem vonalát. Mintha rajzolna. Néhányszor megállt, megharapott vagy lágy csókot hagyott forró bőrömön. Fogával megfogta az alsóneműm pántját és gyakorlott mozdulattal ejtette a földre. 

Aucs! Megcsapta a fenekem jobb felét. Aucs! Nem is fáj. Csak a reflex. A másik fele sem maradhatott ki. Az egyik kezével végig tartotta összekötött csuklóim. A másik a bokámtól jött felfelé a combom belső felén. Majd a másik lábamon is ugyanezt az utat járta. De a kezével nem ért hozzám. Nagyon közel jött, de nem ért hozzám.

- Ne feszülj, engedd el magad!

Most veszem csak észre, hogy minden izmom a maximumon dolgozik. Megpróbálom ellazítani. Elég nehezen megy. Talán be fog görcsölni a bal lábam. Egyenként végig megyek a testem izmain. Lábak, karok, nyak, váll, hát, has, medence. Mintha tudná, hogy mi következik. Mindig arra a részre teszi a tenyerét, amelyik még feszes. Ő irányítja. Ő dönti el a sorrendet. Ebbe sincs beleszólásom. Nem is akarok beleszólni. Így könnyebb. Könnyebb fókuszálni az izmaimra. Megérkeztünk az utolsó részhez. Finoman, óvatosan ráfekteti a tenyerét. Felsóhajtok.

- Sokkal jobb. - Súgja. Ajkai súrolják a fülem, miközben beszél. - Most viszont nagyon csendben kell maradnod. - Mondja és befogja a számat.

Megmozdult az asztal. Egy mozdulattal bennem van. Kemény. Határozott. Gyors. Tovább lökte a széket. Minden mozdulatával egy kicsit elcsúszik minden. Áll a levegő, mozdulatlan az idő. Lökéseivel diktálja a ritmust. Ütemet ad az időnek, a levegővételnek, a szívverésnek. Ő irányít mindent, ami körülöttünk van.

Kibontotta a karjaim. Megfordított és a hátamra fektetett az asztalon. Kiráz a hideg, ahogy hozzáér a bőröm az asztalhoz. Lángol a tekintete. Kilépett ebből a világból. Látom a szemén. A talpam is hozzáér az asztallaphoz, ahogy felhúzza a térdeim. Ismét kiráz a hideg.

- Mindjárt nem fogsz fázni. - Valami nyugtató volt a hangjában. Mély. Meleg. Térde elérte a csípőmet. Ő is az asztalon van. Megbír kettőnket? Talán. A fejem fölött tartotta csuklóimat. Érdes az ajka. Hozzáért az enyémhez. Melegség önt el. Nem tudom mi történik. Nem is érdekel. Csak megyek, amerre visz. Ő vágja az ösvényt, én követem a dzsungel mélyén. Csak előre nézünk és haladunk a sűrű liánok között. Néha lassít, néha meg felgyorsít. Figyel a mozgására, figyel a légzésemre, a szívverésemre, a reakcióimra. Amikor közelednék az orgazmus felé, lelassít, kínoz. Nem enged át még a határon.

A karjaim a nyaka köré fonja és leemel az asztalról. A fűtőtestet elérte a lábszáram. Kellemes meleg. Leül a legközelebbi székre. Jobb keze a csípőmet tartja. Bal keze a tarkómtól fogva húz maga fele. Ismét érzem cserepes, telt ajkait az ajkaimon. Jó érzés. Nem akarom, hogy vége legyen. Egyenes a háta. Talpai szilárdan a padlón fekszenek. Térde derékszögben. Meg se moccan. Biztos alap. Erre a két lábra akár házat is lehetne építeni. Mindkét keze a csípőmön. Oly könnyedén emel, mintha súlytalan lennék. Felemel. Visszaenged. Majd ismét felemel és ismét visszaenged. Összeér a homlokunk. Kinyitom a szemem. Csukott szemek. Nyugodt arc. Szája egy leheletnyit nyitva. Mosolygom magamban. Szép. Túl szép ez a látvány. Visszacsukom a szemem. 

Egy réten szaladok. Rengeteg virág és zöld, bársonyos fű van körülöttem. Egy patak csörgedez. Mesés látvány. Ahogy mozog bennem, egyre gyorsabban szaladok a patak mellett. A patak folyóvá duzzad és egyre sebesebbé válik. Engem követ. Ha lassítok lelassul, ha gyorsítok felgyorsul. Együtt rohanunk. Hirtelen eltűnik a föld a lábam alól. A folyóból vízesés lett. Mámorosan zuhanok a vízcseppek között. Nincs gravitáció. Megállt az idő. A gyönyör elönti a testem. Elhagy minden erőm. Kis idő múlva ismét folyóvá válik a vízesés. Én meg csak engedem, hogy vigyen az ár.

Lassan kinyitom a szemem. Még mindig tart. A vállára borulva kapkodom a levegőt. Belemosolyog a nyakamba. Érzem. Ajkai megérintik a bőröm.

- Megbocsátom, hogy elkéstél. - Mosoly terül el az arcomon. Megpróbálom felemelni a fejem, de nem engedi. Tartja a tarkóm.

- Pihenj! - Súgja a fülembe.

- Rendben. - Dorombolom és visszacsukom a szemem.

Már biztosan megszáradt a ruhám.