A város fényébe takarózva
A mai nap valamiért sokkal lassabban telik, mint az eddigiek. Kicsit borús az idő is… Lehet, hogy esni fog. Megnyugtat, ha a szürke felhőket bámulom. Most erre is van szükségem. Pillangók repkednek a hasamban… Izgulok, azt hiszem… Talán túlságosan is. A mai délután különleges lesz. Borkóstoló. Vajon mit vegyek fel…? Ha sikerülne eldönteni, hogy ez randi, vagy csak egy sima este egy „baráttal”, talán megkönnyítené a dolgom.
Csendes az iroda. Még csak hárman vagyunk bent. Jól esik a csend. Segít megnyugtatni viharként tomboló idegeim. Valahogy túl kell éljem 4 óráig. Az azért nem ártaná, ha nem lennék teljesen idegbeteg az indulásig. Koncentráljunk a munkára, az majd eltereli a gondolataim.
9:22. Napról napra egyre többet késik. Az ablak elé parkolt. Szeretem ezt a kilátást. Kiszáll az autóból. Megérkezett a "görög isten"… Tökéletesen, mint mindig. Hibátlan. Csipog az ajtó, már messziről érzem jelenlétét. Felmegy, lepakol, majd irány a konyha. Kell valami ürügy… Á, megvan! Üres a vizes poharam. Irány utána!
Elolvadok az illatától… Gyerünk, szedd össze magad!
- Jó reggelt! - köszönt, de nem fordult felém, a hátát bámulom.
- Neked is! Bár ez már lassan jó napot. Nehezen indult a reggel?
- Edzeni voltam.
- Nahát, kis korán kelő. Szóval ezért ilyen friss és üde. Adhatna kölcsön az energiájából. - próbálom viccesre venni a hangulatot, hátha el tudom űzni a fejemből az edzés szóra betóduló képeket.
- Akkor ma este 7? - egy másodpercig nem esett le, hogy mit kérdezett. Felém fordult a kávéját kavargatva. - Már el is felejtetted? Hát ennyire vagyok fontos…? - most ment ki minden erő a lábamból… Még szerencse, hogy a pultnak támaszkodom.
- Dehogy felejtettem! Csak kíváncsi voltam, hogy te még emlékszel? Az aranyhal. - egy hatalmas romhalmaznak érzem magam. A kérdése földig tiport és jól meg is taposott. Micsoda manipulatív dög!
- Mnaha, nem tudsz becsapni. - tekintete a vesémig hatol.
- Nem is akarlak. Azon merengtem, hogy vajon mit vegyek fel. Esőre áll az idő.
- Mindegy, rajtad minden jól áll. - Megcsillant sötét szeme. A világ összes pillangója az én hasamban repked. Kiszáradt a szám. Csak szótlanul nézem. - Hát, akkor jó munkát!
- K..köszi. - állok még néhány percet. A hullámok egyre nagyobbak lesznek és még jobban felkorbácsolta őket, ahogy elhaladt mellettem és hozzám ért. Kis idő után összeszedem magam, töltök vizet a poharamba és visszamegyek a helyemre.
*
Oh… a francba… persze, hogy pont ma kellett 4-től betegyenek egy meetinget… Így nem lesz időm elkészülni. Muszáj kitalálnom, hogy mit veszek fel, hogy ne álljak órákig a szekrény előtt egy szál törölközőben.
- Nem hangzik rosszul. - mint akit leöntöttek egy vödör forró vízzel. Megfordulok. Hát persze. Az ajtókeretnek dőlve figyel.
- Ezt hangosan is kimondtam…?
- Igen. - Széles vigyor terül el az arcán. Imádom, ahogy nevet…
- Ne nevess már! Csak hangosan gondolkodtam.
- Igen, ezt észrevettem. - bennebb lép és behúzza maga mögött az ajtót.
Kiszárad a szám. Megint. Az asztalnak háttal állok, de nem bírnak tartani a lábaim. Közelebb jön. Elcsábít minden mozdulata. Elalélok az illatától. Csillog a szeme és huncut mosoly játszik az arcán. Megáll előttem, a lábunkat nézi. Én is lenézek. Mi lehet olyan érde… Megfogja az állam és felemeli a fejem. Egyenesen a szemembe néz. Elvesztődtem tekintetében.
- Mondtam már, mindegy, hogy mi van rajtad. Felőlem egy szál törölközőben is jöhetsz. De akkor nem ígérem, hogy bemegyünk a borkóstolóra. - mosolyog. Elengedi az állam és hátrébb lép. - Lassan 4 óra, ideje bejelentkezned.
- I… igen. - gyerünk, szedd már össze magad! Hirtelen belehasít a fejembe a gondolat. És én mivel megyek ma haza…? - Mikor indulsz? - a kérdésre visszafordult az ajtóban.
- Nem tudom, ez ma nem csak tőlem függ, de fél 5-kor szeretnék indulni.
- El tudnál dobni valameddig, kérlek? - a legnagyobb őzike szemeimmel bámulom. Ha még kell várjak egy taxit vagy fogjak egy fuvart, tuti, hogy nem leszek kész.
- Haza? - valami pajkosság csillant meg a szemében, de el is illant egy másodperc alatt.
- Haza. - vallottam be szégyenlősen.
- Elviszlek, persze. - kacsint és átsuhan egy gondolat az arcán. Igen, látom, hogy mire gondol, de most nincs időm ezzel foglalkozni.
- Köszönöm! - mondtam és az asztal szélébe kapaszkodtam.
- De most már tényleg lépj be, mert elkésel. - mosolyog és kisétál az irodából. Muszáj önuralmat gyakoroljak!
*
Lejárt a meeting. Alig emlékszem valamire. Végig a sötét szemeit láttam magam előtt és most már a hangját is hallom. Lekiabál az emeletről.
- Pakolj, indulunk!
- Oké!
Zárjuk az épületet és indulunk is. Visszatértek a pillangóim. Majd a bor segít rajta. Az majd megnyugtat. Beülünk a kocsiba.
- Ideges vagy? - Hogy mi? Miből gondolja ezt? - Annyira szorongatod a kezeid, hogy nekem fáj.
- Oh, te jó ég! Észre se vettem… Az igazat megvallva… igen, ideges vagyok egy kicsit… Na jó, nagyon! Alig van időm elkészülni és még mindig nem tudom, hogy mit vegyek fel! Akkor ez most randi vagy nem? Oh, basszus! Ezt nem akartam megkérdezni… Elragadott a hév… - Csak bámul a nagy, nyugodt szemeivel. Elmosolyodik. Teljesen felém fordul. Bal kezével maga felé fordítja a fejem.
- Ha neked így könnyebb, nevezhetjük annak is. - közelebb húz magához. Az orrunk mindjárt összeér. Egy pillanatra elengedi a tekintetem, majd az államat is. - Ne a kamerák előtt, nem vagyunk sztárok. - Nevet, majd visszaül a székbe és beindítja a motort.
- Megjöttünk. - Rám néz és mosolyog.
- Köszönöm!
- Ne köszönd. Jöjjek utánad?
- Ne, dehogy! Majd ott találkozunk. - Visszamosolygok rá és kiszállok az autóból.
Egy szál törölközőben állok a szekrény előtt. Persze, hogy nem tudom mit vegyek fel. A feketével nem lehet mellé nyúlni. Induljunk ki ebből. És kezdjük az elején. Fehérnemű… Fehér vagy fekete? Fekete és csipkés. Oké, haladunk. Legyen kényelmes, de elegáns is. Lassan összeáll a kép… Fekete-fehér csíkos nadrág, vadcseresznye színű blúz, a nadrághoz illő zakó és a blúzhoz illő cipő. Helyben vagyunk. Egy kis smink, vad cseresznye színű rúzs. Tökéletes! Indulás!
Az étterem előtt vár. Barna nadrág és zakó, magas nyakú blúz. Vadítóan fest. Hamarabb ideért, mint én. Úgy néz ki, csak a munkából késik. Odasétálok hozzá.
- Gyönyörű vagy! - Lehajol és ad egy puszit az arcomra. Eszméletlen jó az illata. Uralkodnom kell magamon. Ha már most így odavagyok, mi lesz később?
- Köszönöm! Te is remekül nézel ki.
- Köszönöm! Bekísérhetlek? - Kinyújtotta felém a kezét.
- Persze.
Elfoglaljuk helyünket, szemben ülünk. És a pillangók még mindig nem hagynak alább.
- Ahhoz képest, hogy nem tudtad mit vegyél fel, sikerült időben elkészülnöd. - Nem tudom eldönteni, hogy ez most bók vagy gúnyolódik velem.
Máris érkezik az első pohár és az első fogás. Hát akkor kóstoljunk bort! Koccintottunk és belekortyoltunk a pohárba.
Talán a negyedik vagy ötödik pohárnál járunk. Elröppentek a pillangóim. Teljesen megnyugodtam és még jól is érzem magam. Beszélgetünk róla, rólam és mindenről, ami csak eszünkbe jut. Olyan könnyű vele beszélgetni. Egyre kisebb köztünk a távolság. Az asztal alatt összeér a térdünk.
A hatodik pohár után úgy érzem, hogy zsibog az arcom. Ki kell mennem a mosdóba felfrissíteni magam. Amint próbáltam lábra állni elkezdett forogni velem a világ. Azt hiszem egy kicsit sokat ittam.
- Hadd segítsek! - Átkarolja a derekam és erősen tart. - Nem hagyom, hogy eless! - Suttogta. A szemébe néztem. Már nem csak csillogást láttam benne. Annál több volt.
A kagyló fölé hajoltam és hideg vízzel megmostam az arcom és a tarkóm. Jól esik. Most vettem csak észre, hogy mennyire forró a bőröm. Szembe nézek magammal a tükörben. Homályos. Bár lehet, csak a szemüveg miatt. Visszateszem az arcomra és ismét szembenézek magammal. Egy fokkal jobb. De 6 pohár bor után nem csodálkozom, hogy nem látok tisztán. Legalább nem érzem rosszul maga és a szédülés is elmúlt. Vajon meddig tart az est?
Végig az ajtóban várt rám. Micsoda lovag.
- Minden rendben? - egy kis aggódást vélek felfedezni a hangjában. Bár nem vagyok biztos az érzékeimben jelen pillanatban.
- Igen, persze. - az ő szemei is kezdenek homályosak lenni.
- Mehetünk? - gyengéden átkarol.
- Igen. - mosolygok rá kissé bágyadtan.
Visszamegyünk az asztalhoz, de nem ül le. Elveszi a zakóját és ismét átkarol.
- De még nem járt le…
- Van egy jobb ötletem, de maradhatunk, ha nagyon szeretnéd. - a tekintete azt sugallja, hogy jobban teszem, ha nem ellenkezem.
- Nem! Menjünk!
Elindulunk a kijárat felé. Vajon mit tervez?
Jól esik a séta. Kellemes meleg a levegő, de segít felfrissülni.
- Merre megyünk?
- Majd meglátod. - rám kacsint.
- Milyen titokzatos valaki…
Egy hotel előtt megálltunk.
- Csak nem…? - néztem fel tátott szájjal a hatalmas és sok emeletes épületre.
- Na? Jössz?
- Aha… - Megfogja a kezem és úgy sétálunk be a hotel recepciójára.
- Jó estét! A 412-es szoba. - olyan könnyedén libbent a recepcióhoz, mintha nem egy borkóstolóról jönnénk épp.
- Igen, jó estét uram! Előkészítettük. - kérdő pillantásokat vetek felé, de ő csak mosolyog. Elveszi a kártyát és a lift felé vezet. Beszállunk. Késő van. Senki nem használja már a liftet. Csukódik az ajtó és elindulunk felfelé. Levetem a cipőm. Elég volt a magas sarokból. Megtámaszkodom benne, hogy el ne veszítsem az egyensúlyom.
- Majd én! - egy pillanat alatt letérdel elém és lesegíti a jobb, majd a bal cipőmet.
A lift karfájában fogózkodom és közben nézem tökéletes mozdulatait. Felnéz rám. Lángol. Mindkét szemében tűz ég. Nagyot dobban a szívem. Lassan felegyenesedik. Megállítja a liftet és mélyen a szemembe néz.
- Hadd mutassak neked valami elképesztően gyönyörűt! - Fölém hajol és felemeli az állam.
Parázslik a tekintete. Másik kezével magához húz a derekamtól fogva. Megcsókol. Szenvedélyes és tüzes. Minden porcikámban érzem. Mielőtt hozzá érnék megragadja mindkét csuklóm, a fejem fölé emeli és a lift oldalához szegezi. Az egyik kezével átfogja mindkét csuklóm. Úgy csókol, mint még soha senki. Másik keze végig pásztázza testem minden szegletét. Akarlak! Mindenestül! Majd hirtelen elenged, hátrább lép és elindítja a liftet.
- Ne nézz így rám! - válaszol és nevet, amint meglátja a csalódottságot az arcomon. - Ne siessük el. Előbb szeretnék mutatni valamit. - Azt hittem ezt akarta mutatni.
- Nekem tökéletes lett volna ez is. - duzzogva fordulok a lift ajtaja felé.
Megérkezünk, csenget a lift. Kilépünk a folyósóra és a 412-es szoba felé vesszük az irányt. Puha a szőnyeg a folyósón. Minden tökéletesen tiszta és fényűző. Nem lehet olcsó itt egy éjszaka… Lehúzza a záron a kártyát és már nyílik is az ajtó. Sötét van odabent. Csak a város fénye szűrődik be a sötétítő rései között. Felém fordul és mosolyogva néz.
- Gyere! - Kinyújtja a kezét. Megfogom és besétálunk. Néhány lépés után elengedi a kezem és az ablakhoz lép. Elhúzza a földig érő, nehéz sötétítőt és elénk tárul az egész város. Elképesztő látvány. Mindkét tenyerem a hatalmas ablakra teszem. Elvarázsol a csillogás.
- Hűha! - semmi más szó nem jut eszembe. A homlokom az üvegnek támasztom és úgy csodálom az alattunk elterülő épületeket, elhaladó autókat és mit sem sejtő, hangya nagyságú embereket.
- Ugye megmondtam. - Felnézek rá. A szemében tükröződik a lábaink előtt heverő város fénye.
A szemembe néz. Átkarol és ismét megcsókol. Vadabb és szenvedélyesebb. Az üvegnek nyomja hátam. Ügyes mozdulatokkal seperc alatt kigombolja és leveszi nadrágom. Levetem a zakóm és a blúzom. Minden ruhadarab a földön landol. Már rajta sincs se nadrág, se garbó. Tökéletesen kidolgozott izmai majdhogy elpattannak. Mindkét kezével megragadja a fenekem és felemel. Az üvegnek nyom. Csókol, harap, markolja a fenekem. Teljesen az övé vagyok. Nem tudok és nem is akarok ellenkezni. Elvesz az ablaktól, az ágyra fektet. Leveszi fehérneműm. Meztelenül fekszem előtte a város színes fényébe takarózva. Egy pillanatra megáll és végig néz rajtam. Mosolyog majd, mint az éhes oroszlán, rám veti magát. Vadul csókol. Kezével kényeztet. Harapdálja nyakam… vállam… Lassan, de határozottan halad lefelé. Megragadja combjaim, mindkét lábam a nyaka köré fonja. Előbb a jobb, majd a bal belső combomat harapdálja, nyalja, csókolja. Minden harapása végigfut rajtam. Bizsereg a bőröm. Nincs erő végtagjaimban. Csak sodródom az élvezet és gyönyör hullámain. Pontosan tudja, hogy mit csinál. Nem remeg meg, nem kételkedik. Határozottan tör előre. Egyre nedvesebb leszek érintéseitől. És egyre jobban akarom.
Nyelve hozzám ér. Megfeszül a hátam. Érzem a mosolyát. Erre a reakcióra várt. Nem is történhetne másképp. Lassan elfolyok a kezei között, ő meg csak erre várt. Szeretném, ha soha nem lenne vége. Minden perc örökké tartson. Nyelvével és ujjaival összhangban játszik. Engem meg a szikla szélére taszít. De a zuhanás előtt megáll. Abbahagyja. Lassan felmászik rám. Mire felocsúdnék, már egy másik sziklaszirten találom magam. Belém hatolt. Határozottan. Tövig. Kezeim a fejem fölé szorítja. Lassan, de biztosan mozog. Ritmust diktál. Nem lassul, nem gyorsul. Tartja a tempót. Lassan kihúzza, majd egy mozdulattal ismét teljesen bennem van. Az őrületbe kerget. Ő parancsol. A mozdulataival, a lélegzetvételével, a szívdobogásával.
Ismét belém hatol. Bal kezével a csípőmet szorítja, jobb keze belemarkol hajamba. Határozott és gyorsabb az ütem. Bal kezével vállamba kapaszkodik. Egyikünk sincs már ebben az univerzumban. Ahogy gyorsítja a tempót, úgy kezdek én is egyre közelebb kerülni az orgazmus mesés valóságához. A gyönyör kapuja minden mozdulattal közeledik. És együtt lépjük át a küszöböt. Hangja visszhangzik bennem. Nagy levegőt vesz, majd kifújja. Fölém hajol és megcsókolja a nyakam. Feléje fordulok. A szemembe néz és mosolyog. Csak némán bámulom.
- Jól vagy? - Lassan kihúzza belőlem kőkemény péniszét.
- Igen. - Suttogom. - Köszönöm.
- Ugyan mit? - rekedtes a hangja.
- A csodát!
Lemászik rólam, mellém fekszik és mindkettőnket betakar. Odahúz magához és átölel. A szemembe néz és megcsókol.
- Én is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése